Pincefalvak napja- átadták a pincefalvak főterét

Hiába a még alvó szőlőtőkék, a Monori Strázsa hegyen már ébredezik az élet, koccantak a poharak, énekszó szállt a Kilátónk felett…

Március 14-én ünnepi pillanatnak lehettünk tanúi, mikor átadásra került a Pincefalvak Főtere- a frissen felújított Kilátó és környéke. A Monori Borút Egyesület sikeresen pályázott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál a Leader térségek közötti együttműködés jogcímre beadott Pincefalvak hálózati együttműködése pályázatával, melyre bruttó 18.373.665 Ft-ot nyert. A projektet a Györkönyi Pincehegyért Egyesülettel, a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetségével és a Duna Összeköt Egyesülettel együttműködve valósították meg. Györköny egy Tolna megyei 1000 fős kistelepülés közel 300 présházzal. A projektzáró rendezvényen az egyesületek és a szövetség képviselői is jelen voltak, körünkben köszönthettük Pogácsás Tibort, a Belügyminisztérium önkormányzati ügyekért felelős államtitkárát, Dr. Zsombok Lászlót Monor város polgármesterét, és a helyi pincés gazdák többségét.

Hanzelik Andrea a Vigadó Kft ügyvezetője konferálta fel a Monori Strázsák Néptáncegyüttest, majd Pogácsás Tibor államtitkár mondott beszédet. Kiemelte a monori pincés gazdák együttműködő képességét, amit ez a program is jól mutat, hiszen Györkönnyel közösen pályázva lehetőség adódott arra, hogy a monori pincék között egy kicsivel megint szebbé tegyük a környezetet. Monor történelméhez hozzátartozik a Strázsa hegy, a pincék története tükrözi a város történetét is egyben. A szőlő művelése napjainkra inkább hobbivá vált, mint mezőgazdasági termelést jelent – pedig jó lenne, ha volna néhány olyan nagy gazda, aki felvállalva az üzemszerű termelés mellett a közösségteremtést is, segíthetné azt, hogy a valóban páratlanul sok pince élő pincefaluvá váljon. Monor város legnagyobb kihívásának tartja azt, hogy hosszabb távon ennek a területnek megtudja-e találni a funkcióját, megtudja-e menteni olyan módon, hogy ne nehezen kezelhető lakóövezetté váljon, hanem egy olyan mezőgazdasági produktumot nyújtó, akár falusi turizmust kisegítő területté váljon. Ez közös munkát igényel mindenkitől, az elmúlt évtized hozott előrelépést sok mindenben, ám a városnak és az itt lakóknak közös nevezőt kell találniuk. Visszanézve az elmúlt időszakra, elmondhatjuk, hogy sikerült előrelépni, a monoriak részvételével az egész országban pincefalvak közösségeként működik, a borkultúrának, a falusi vendéglátásnak, a borturizmusnak egy építő köve lehet, a közeljövőben pedig ékköve ennek a szegmensnek. 

Dr. Zsombok László polgármester köszöntötte a pincefalvak küldötteit és a megjelent vendégeket Monor város vezetése nevében. Leader pályázat keretében valósították meg ezt a fejlesztést, ismertette, hogy a Leader egy közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért, melyet 1991-ben indított el az Európai Unió. Ez a program kifejezetten a hátrányos helyzetű, és a munkanélküliséggel küzdő térségek felzárkóztatására jött létre a program. Az európai összlakosság több mint fele él vidéki területeken. Ennek a kezdeményezésnek az eredeti gondolata az volt, hogy a helyi önszerveződő közösségek határozzák meg azokat a célokat, amiket helyben fontosnak tartanak. Ezek a pályázatok mindenhol a helyi közösségek, a helyi vállalkozók, helyi civil szerveztek és közigazgatás együttműködésén alapul. A Strázsahegyen jelenleg végbevitt fejlesztés jól példázza ezt a fajta együttműködést, hiszen egy helyi civil szervezet, a Monori Borút Egyesület állt ennek a fejlesztésnek az élére, melyet Monor város Önkormányzata támogatott és kezességet vállalt annak megvalósításáért, a helyi gazdák, helyi vállalkozók segítsége mellett. A jövőben is kiemelt figyelmet fordít a város önkormányzata erre a területre – nem zárta ki a Kilátó további fejlesztését sem. Az idei évben tervbe vették az Orbán tér teljes parkosítását, a felvezető út és a közvilágítás rendezését. 
Ezután következett az ünnepélyes szalagátvágás, melyet Pogácsás Tibor államtitkár és Dr. Zsombok László polgármester végzett el, átadva ezzel a teret Braun Zoltánnak, a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetségének elnökének. 
A nap a KétSzabó Pincében, a Csuzi Családi Pincészetben, valamint a Kult Pincében folytatódott, ahol a vendéglátó pincés gazdák nagy szeretettel kínálták meg a vendégeket boraikból, közben új vendégeiknek meséltek pincéjük történetéről…
Hazafelé sétálva szemem elnyugodott a rendezett tőke sorokon, melyek frissen gereblyézve, rendezett soraikban várják a tavasz első érintését. Reméljük, nem kell már sokáig várni. 
Szerző és fotók: Veroczki Barbara

Kövessen a Facebookon

Telefonkönyv

Monori Média

Partnereink

Demi-Bee családi méhészet

Díszbozos mézrendelés