Polgárőrségünk megtartotta a 2014 évi közgyűlését

A Monori Polgárőr Egyesület évente tart egy nagy közgyűlést, mely arra hivatott, hogy értékeljük, lezárjuk, összegezzük a múlt év eseményeit. Idén a tavasz első hétvégéjére esett. Nagy szervezés előzte meg, hiszen ilyenkor a közgyűlés hivatalos lezárulása után mindig ünnepelünk egy kicsit. Most is így történt. No, de kezdjük az elejéről!

Bővebben: ...

Kupavasárnap polgárőr biztosítással

Kánikulai melegben, a szinte teljesen megtelt nyolcszáz férőhelyes főlelátó előtt, remek teljesítményeket megmutatva ért véget vasárnap este a 2014-es Pest Megyei Kupa-nap Monoron, amit a helyi polgárőrök biztosítottak.
Hivatásos szpíker gondoskodott a szurkolók folyamatos tájékoztatásáról és a jó hangulatról a Pest Megyei Kupa-napon, amit Monoron tartottak meg a hétvégén. A nézőtéri rendet az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság és a Pest Megyei Polgárőr Szövetség között megkötött együttműködés értelmében a monori és a gombai polgárőrök közösen biztosították. Kerékpárokon, lovakon, gyalogosan és kutyával segítették a jegyértékesítést, a gyalogos és gépjármű beléptetést és a rendfenntartását.

A kulturált szurkolótáborok kedvenceik buzdításával kiváló hangulatot teremtettek és semmiféle rendzavarás nem történt.

 

Borvidékek Hétvégéje

Június 7-én szombaton került megrendezésre az évek óta nagysikerű Borvidékek Hétvégéje rendezvény.

A rendezvény idén először egy napos, szombaton 9:30-kor kezdődő borrendi felvonulással vette kezdetét.

A Szent István téren sok érdeklődő, kilátogató családok előtt borrendi tagavatásnak is tanúi lehettünk.

A szervező Monor Környéki Strázsa Borrend és a lebonyolító Vigadó Kulturális és Civil Központ jó hangulattal, sokszínű, ingyenes kulturális programokkal és a 22 hazai borvidék legjobb boraival várták a vendégeket.

Egyesületünk és Fiatal Bűnmegelőzőink idén sem maradtak ki a rendezvény síkeres lebonyolításából

 

Monori gyereknap

Ha azt mondom május vége akkor nekem rögtön a gyereknap jut eszembe . Mint ahogy az eddigi évekhez hasonlóan idén sem telt máshogy a piac csarnokban gyereknapi rendezvény tartott városunk .  Számos program és előadás közül válogathattak az oda látogatók . Akik pedig nem a műsorokat szerették volna nézni azok kipróbálhattak különböző gyermek játékokat az ugráló várat és személyesen lufit is kaphattak a bohóctól ....... Egyesületünk idén is a Fiatal Bűnmegelőzőinkkel karöltve látták el e vidám napnak a biztosítását, és ha mondhatom, aznap a  gyerekek kacaja és vidámsága  mellet elfelejtettük a mindennapi problémáinkat és  mi is egy kicsit újra gyerekek lehettünk.

A rendezvény ideje alatt semmilyen esemény nem történt:)

Strázsahegyi Tekerő 2014

A Nemzetőr Általános Iskola Sulipersely Diák Alapítványa és a Fogjunk Össze Monorért Egyesület közösen rendezte meg a már hagyományos Strázsahegyi Tekerő Amatőr Terep Kerékpárversenyt 2014. május 24-én (szombaton)

9.00-tól a monori Strázsa-hegyen, Bajcsy-Zsilinszky E. u. végén a Bacchus téren, a Téglagyári pincéknél.

Egyesületünk és a Fiatal Bűnmegelőzők közösen biztosították a rendezvény eseménymentes lebonyolítását.



Az OPSZ a 2014-es évet a Külterületek évének szenteli

Mivel a Monori Polgárőr Egyesület hatáskörébe tartozik a városi területek mellett a Strázsa hegy is, próbálunk erre a területre is nagy figyelmet fordítani. A Kilátó rendszeres ellenőrzése mellett a lovas szolgálat is erre a környékre látogat el a leggyakrabban. A tagok és a vezetőség javaslatára május 2-án „megleptük” a hegyet, a pincesorokat. Szolgálatvezetőnk koordinálásával sok tagot sikerült beszervezni az akcióba. 20 fő polgárőr, FBT-s fiatal illetve lovas polgárőreink is részt vettek a több órán át tartó járőrözésben. Velünk tartott új társunk, Rex is, aki az egyesület szolgálati kutyája.

Az akció délután hat órakor vette kezdetét. Az egyik gyalogos csoport az Orbán térről indult a másik pedig a Dr. Csanády György utca felől. A csoportok folyamatos rádiókapcsolatban voltak. Keresztül-kasul bejárták a kijelölt a területet külön figyelmet szentelve a borospincékre, pincesorokra, a kilátóra, egyéb értékekre. A kutyás, lovas szolgálat főleg a hegyi részeken fordult meg. A szolgálatnak megelőző célja volt. Azt szerettük volna elérni, hogy mindenki lássa, hogy erre a területre is figyelmet fordítunk, bármikor megjelenhetünk itt is. A pincetulajdonosok meglepve nézték a nagy kivonulást, de nagyon örültek nekünk. Terveink szerint a közeljövőben több ilyen akciót is fogunk szervezni. Köszönjük résztvevő társaink munkáját!

Cikket írta :Oberst Marietta



Kövessen a Facebookon

Telefonkönyv

Monori Média

Partnereink

Demi-Bee családi méhészet

Díszbozos mézrendelés