Könyvbemutatón jártunk

Június 14-én 16 órai kezdettel tartotta könyvbemutatóját Gál Judit és N. Sebestyén Katalin. A két hölgyet a Monori Kézműves Alkotók Klubjából is ismerhetjük, ám most új oldalukról ismerhettük meg őket. A könyvbemutatót a 87. Ünnepi Könyvhétre és a 15. Gyermekkönyvek hetére szervezte meg a városi könyvtár.

A kötet a Mesélő címet viseli, melyet a Garbó Kiadó jelentetett meg, külön öröm számunkra hogy Zákányi Zsuzsával együtt három Monorhoz köthető alkotó műve is bekerült a könyvbe.  Uherkovicz László, a városi könyvtár munkatársa mutatta be Juditot és Katát, majd Judit felolvasta a Dühös medve és a Szélkölyök című meséjét. Az ezt követő beszélgetés során megtudhattuk Juditnak már ez a harmadik – könyvben is megjelentetett meséje. Elmondta- külön öröm számára, hogy az Ő meséjével zárul a könyv, hiszen oda mindig „ütős” művek kerülnek zárásként. N. Sebestyén Katalinról megtudhattuk, édesanyja elvesztését versírás közben próbálta feldolgozni, majd ezután következett a festészet. Gyémántgyűrű című festménye első helyezett lett egy pályázaton, ahol életében először elindult. Kiállítása jelenleg is látható a monori Vigadóban a hónap végéig, majd ezután a KSH Irodaházába költözik a kiállítás, ahol hat hétig 40 darab festményét tekinthetik meg az érdeklődők. 

Kata szeretné, ha a csillagászati festmények elismertebbek lennének, s megvalósulna nagy álma, egy saját műterem. Örömmel jelentette be, hivatalosan is festőművészek lettek Tímár Irénnel együtt, elvégezték az ehhez szükséges képzést. Kata szakdolgozatában a csillag születését járta körül. Elmondta, levelet írt Alan Bean-nek, akit negyedik emberként tartanak számon azok közül, aki az Apolló program keretében a Holdon járt. Meglepetésére két órán belül választ kapott, Alan kérte Katát, mutassa meg neki képeit, s ennek folyományaként ma már egy nemzetközi galériában is láthatók Kata képei, amelyeket Alan működtet. Azonban Katát is megismerhettük sokoldalúságáról, a festészet mellett megmaradt számára a versírás szeretete, a Szárnypróbálgató című kötetből olvasta fel a Látomás és az Éjszaka úrnője című versét.

A közönség soraiból számos kérdés fogalmazódott meg feléjük, így arra a kérdésre, miért pont a bolygók felé fordult Kata és honnan ez a figyelem az ég felé, azt válaszolta:

-          Édesapám kisgyerekkorom óta plántálta belém a csillagok szeretetét, a Fiastyúk, Orion nem voltak számára ismeretlenek már kisgyermek korában sem.

Bújja a csillagász könyveket, bár a matematikát nem kedveli. Kiállításain képeit mindig csillagászati szakszöveggel látja el.

Judit távolabbi tervei között szerepel, hogy önálló köteteket jelentessen meg, hiszen rengeteg műve vár arra, hogy minél szélesebb körben megismerjék, azonban a kiadás költségeit fedezni nem tudja, csak pályázni tud. Nagyon örülne, ha valaki szponzorálná.  Arra a kérdésre, hogy ismerkedtek meg Katával, elmondta: ajánlás alapján. Judit az Üllői Mecénás Klub tagja volt akkoriban, szinte megismerkedésük óta barátok, a könyvekben megjelenő meséihez Kata festi az illusztrációkat.  Zárásként Őszi verőfény című versét hallhattuk, s Judit szavai zárták a könyvbemutatót: Fel a fejjel című versében arra kérte a jelenlévőket, ne radírozzunk, ne lógassuk az orrunkat, mindig meg kell újulni.

 

 

 

 

Kövessen a Facebookon

Telefonkönyv

Monori Média

Partnereink

Demi-Bee családi méhészet

Díszbozos mézrendelés