Cikkek

Utolsó testületi ülés Pogácsás Tiborral

2014. június 12-én Monor város önkormányzatának képviselő testülete megtartotta soros ülését, melyen Pogácsás Tibor polgármester megköszönte a több évtizedes együttműködést a testület jelenlegi és volt tagjainak, a munkatársaknak és további sok sikert kívánt mindenkinek, aki folytatja a testületi munkát, illetve nyomon követte az ülések történéseit. Pogácsás Tiborral nemsokára a Gemini Televízió adásában találkozhatnak.


Az államtitkári kinevezések ünnepélyes átadása az Országházban


A köztisztviselők és a hivatásos állományúak életpályamodelljének kidolgozása, valamint az elektronikus közigazgatás megtervezése, megszervezése lesz a Belügyminisztérium fő feladata ebben a kormányzati ciklusban - mondta Pintér Sándor belügyminiszter azon a pénteki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a tárca államtitkárait.

A miniszter a tárcája hatásköri változásait firtató kérdésre válaszolva elmondta: az új feladatok mellett van olyan is - az építésügy -, amely elkerült a minisztériumtól.

Pintér Sándor közölte, hogy a tárcánál kialakult az új vezetési rend, amely nem sokban tér el a régitől, két poszton történt változás.

Továbbra is Kontrát Károly a parlamenti államtitkár és ő lesz a miniszterhelyettes. Felkai László közigazgatási államtitkár ugyancsak marad a posztján. Pogácsás Tibor az önkormányzati területért, Tasnádi László a rendészeti területért felel majd új államtitkárként.

Pogácsás Tibort Pintér Sándor úgy jellemezte, hogy "új szín a belügyben". Az önkormányzati államtitkár a "frontvonalról érkezve" tud új ismereteket hozni, és élettapasztalata alapján javaslatokat vár tőle - mondta.

Bővebben: ...

Parlamenti (EP) Választás

2014-ben európai parlamenti (EP) választásokat tartanak az Európai Unió (EU) minden tagállamában. Magyarországon 2014. május 25-én kerül rá sor.

A választás hivatalos jelmondata: „Vedd észre. Tégy érte. Légy része.”

A választás egyfordulós listás szavazás, amelyre 5 évente kerül sor, és Magyarországon csak pártok indulhatnak rajta. Az induláshoz a pártoknak 2014. április 22-ig 20.000 támogató aláírást kell benyújtaniuk a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). Az egész ország egy körzetnek számít. A mandátumok elosztása arányos rendszerben, d’Hondt-módszer segítségével történik. Az egyes listákról a jelöltek a pártok által eredetileg bejelentett sorrendben jutnak mandátumhoz.

Magyarország mandátumainak száma – Horvátország 2013-as EU-csatlakozása és a lisszaboni szerződésben a képviselők számára meghatározott felső korlát miatt – az Európai Tanács 2013. június 28-i határozata alapján 22-ről 21-re csökken.

Kövessen a Facebookon

Telefonkönyv

Monori Média

Partnereink

Demi-Bee családi méhészet

Díszbozos mézrendelés