Ferihegyi vasút- Monori állomással

Soha ilyen közelségbe nem került még a ferihegyi vasút megépítése, mint most. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy a közelmúltban elkészült a budapesti reptéri vasút megvalósíthatósági tanulmánya. E szerint a Kőbánya-Kispest és Monor állomások között 22 kilométeres hosszban megépülő új, az országos vasúthálózatba illeszkedő kétvágányú, villamosított vasúti pályával kapcsolnák be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a kötött pályás közlekedésbe.

 

 Azok, akik tömegközlekedéssel akarnak majd a belvárosból a reptérre utazni, a kőbánya-kispesti megállóban szállhatnak fel, illetve szállhatnak át a metróról, autóbuszról a vonatra, amely bekanyarodik a repülőtér területére, majd Monor felé folytatja útját. A fejlesztés így nemcsak a főváros irányából, hanem a dél- és kelet-magyarországi nagyvárosokból is lehetővé teszi majd a légikikötő gyors megközelítését – tette hozzá a minisztérium. Debrecenből vagy Szegedről indulva nem kell majd bevonatozni a belvárosba, hanem közvetlenül el lehet majd érni a repteret.

Az elmúlt mintegy két évtized alatt több elképzelés is napvilágot látott, volt, amelyik az M3-as metró meghosszabbításával számolt, egy másik pedig azzal, hogy a belvárosból, a Nyugati vagy Keleti pályaudvarról gyorsvasút közlekedne Ferihegyre. Mindezekből nem lett semmi, egyedül a Ferihegy 1-es terminált kapcsolták be a vasúti hálózatba: Ferihegynél kialakítottak egy megállót, amelyet felüljáróval kötöttek össze a reptérrel. A néhány százmillió forintos beruházást uniós pénzből fedezték, de miután ez elkészült, nem sokkal később bezárták az 1-es terminált.

A budapesti repülőteret a várossal összekötő vasút finanszírozására is többféle elképzelés született az elmúlt húsz év alatt. Volt olyan, amely tisztán magánberuházással számolt – ehhez kínai befektetőket is szerettek volna megnyerni –, de miután középtávon nem tűnt megtérülő befektetésnek a Nyugati pályaudvar és a Ferihegy 2 közötti gyorsvasút ötlete, a beruházás ebben a formában lekerült a napirendről. Az utóbbi időben állami fejlesztésként szerepel a kormányzati tervekben.

A reptér növekvő forgalma azonban sürgeti egy kötött pályás összeköttetés megteremtését, és ez a 2024-es budapesti olimpiai pályázat közlekedésfejlesztési projektjei között is szerepel. A beruházás minden bizonnyal több tízmilliárd forintot emészt majd fel, egy kilométeres villamosított kétvágányú pálya beruházási költsége jelenleg átlag hárommilliárd forint körül van. A konkrét összeg még nem ismert, hiszen a fejlesztés egyelőre az előkészítés fázisában van, ezt uniós forrásokból fedezik. A projekt megvalósításáról, a beruházás finanszírozásáról, az ütemezéséről majd a kormány dönthet – emelte ki a fejlesztési tárca.

Egyelőre nem tudni, mikor kezdődhet el a beruházás, és mikor szállíthat majd utasokat a Ferihegyre tartó vonat, de egyes információk szerint az uniós ciklus második felében indulhat el a fejlesztés. Ezt támasztja alá a már említett terv, amely szerint a budapesti olimpia előkészítői is számolnak a reptéri vasúttal.

Forrás: www.orientpress.hu

Kövessen a Facebookon

Telefonkönyv

Monori Média

Partnereink

Demi-Bee családi méhészet

Díszbozos mézrendelés